Életem ajak- és szájpadhasadékkal

A nevem Cser Máté András, 20 éves cukrász tanuló vagyok. Ajak- és szájpadhasadékkal (meg bónuszba orrsövényferdüléssel) születtem. A családom szerencsére ezt már teljesen megszokta mire én elkezdtem emlékeket termelni, tehát onnan sosem éreztem semmi különös bánásmódot emiatt.

Gyerekkori tapasztalataim

A legnagyobb problémákat még kisbabaként okoztam, például hogy hiába etettek a szüleim, általában visszahánytam az egészet. Már akkor nagyon érzékeny voltam kulinárisan, és mivel még nem beszéltem, máshogy kellett visszajelzést adnom, ha nem ízlett valami.

Mindig is éreztem, hogy félt a családom, mert nem akarják, hogy kilógjak a sorból, amitől én is féltem. Szerencsére már az óvodától kezdve nagyon kedves emberekkel voltam körülvéve, sosem éreztették velem, hogy más lennék, vagy hogy szánalmat érdemelnék. Mivel erre érzékenyebb voltam, még néha így is magamra vettem.

Iskolás évek

Iskolában már elkezdtem azt érezni, hogy nem vagyok a legszebb ember a Földön. Sokszor azon is gondolkoztam, hogy a barátaim egyáltalán miért akarnak velem jóban lenni? Csak sajnálnak? De azóta már azt gondolom, hogy valószínűleg ők is élvezték az együtt töltött időt, mert sokukkal a mai napig is tartom a kapcsolatot.

Orvosi kezelések és műtétek

Harmadik évfolyamban voltam, amikor Édesanyámmal rendszeresen a hasadék miatt fogorvosokhoz és műtétekre jártunk. Ez azt jelentette, hogy Szegeden megműtöttek, és utána egy hétig még nem mentem iskolába, mert fel volt puffadva az arcom, mintha egy mókus vagy hörcsög lettem volna.

Egy szép emlék ebből az időszakból az volt, amikor egy szegedi kalandunk során, miközben a műtőteremben voltam (és egy nagyon jót aludtam), Piliscsabán felállt egy osztálytársam, és felvetette, hogy mondjanak el egy imát értem.

A sok műtét és fogszabályzás során nagyon sok tapasztalatom lett a magyar egészségügyben, amiből rengeteget tanultam. Megtanultam például, hogy nagyon türelmesnek kell lennem, ha kórházba megyek. Vannak helyek, ahol ha 11:30-ra megyek, akkor 11:35-kor már sorra is kerülök, de a legtöbb váróteremben egy egész könyvet tudnék írni, mire a nevemet mondják.

Felnőttként

Most már nagyon alacsony elvárásokkal megyek minden kórházba és így az élmény általában pozitív. Még 20 évesen is van a hasadékosságnak hatása a mindennapi életemre, és ez gondolom a sírig így is lesz.

Még mostanában is, ha új emberekkel találkozok, hirtelen eszembe jut, hogy van egy heg a ferde orrom alatt, és érzem a tekintetüket rajta. Még mindig sokszor jut eszembe, hogy a hangom is furán hangozhat elsőre.

Viszont ha a tükörbe nézek, legtöbbször tetszik a látvány.

Cser Máté András
cukrász tanuló

Cser Emese
szerkesztő